Beszéljünk a drogokról
Amikor azt mondom, hogy drog fogyasztát, akkor kapásból mindenki a kemény drogokra gondol, mint az LSD,marihuána, opium származékok, és lehet sorolni.
A növényeknek is van drog tartalma. A gyógyászatban ezeket használjuk. A kamilla virág drogját a megfázás enyhitésére.
Őseink különböző gombák tudatmódosíró hatásának segítségével teremtettek kapcsolatot az Istenekkel, kértek segítséget a túlvilág szellemeitől.
Ismerjük a KV élénkítő hatását. És bárki hozzáférhet a különböző energia italokhoz, melyek szintén erőt, energiát adnak a fogyasztóinak, melynek hatására kevésbé érez az illető fáradtságot, kimerültésget. Hosszabb ideig képes fent maradni, vagy nagyobb távot tud futni.
Találkoztam két fiatallal, akik arról beszéltek, hogy a drogok hatására kinyilt a harmadik szemük, felerősödött az intuiciós képességük. Amikor arról beszéltem, hogy ezt másképpen is el lehet érni, azt felelték, az lassú, sokáig tart.
Nézzük, miért is nyúlnak az emberek a drogokhoz.
Életünk során nagyon sok új dologgal találkozunk. Sok mindenhez kell, kellene alkalmazkodnunk. Azok az emberek, akik félnek a változástól, félnek felvállalni a problémáikat, szembe nézni velük, és megtalálni a megoldást, ők azok , akik könnyeben nyúlnak a drogokhoz. Vannak olyan drogok, melyek államilag engedélyezettek. Ilyen az alkohol, és a cigaretta. Ezek is olyan szerek, melyek oldják a feszültséget. Ezek a belső feszültségek akkor keletkeznek, ha valaki túl magasra állítja a mércét, képtelen elviselni a folytonos kudarcot, nem tudja elviselni a visszautsítást.
Nézzük, melyik drognak milyen hatása van az életünkre.
Heroin: menekülés a világgal szembeni nyílt konfliktus elől, legyőzhetetlenség érzése
Alkohol: legális drog, menekülés, tökéletességérzés, kerek a világ, lágyság, az élet keménységének kirekesztése, gyermekkori regresszió (gügyögés, dadogás, az üveg a cumisüveg szerepét tölti be
Kokain: siker és szeretet összekeverése, emelkedett hangulatban természetfeletti teljesítmény nyújtása, teljesítményorientált emberek használják, kreativitás növelő
Amfetamin (speed és más ajzószerek): élet tempójának növelése, egyre több és egyre gyorsabb ütemben váltogatott benyomások megszerzése
MDMA (ecstasy,adam és egyéb diszkódrogok): megnyitni a szív csakrát, szeretet megélése, célba érés érzése,
Válium és más receptre kapható szerek (altató, teljesítmény növelő szerek) elmenekülés a mindennapok valóságától, félelmek leküzdése, teljesítmény növelés, hangulatserkentő
Cannabis származékok (hasis,marihuána): álomba ringató védettségérzés, mesterséges öröm megszerzése, hangulatjavítás
Pszichedelikus drogok (LSD, meszkali, hippidrogok): más tudatállapotba kerülni, keresi az igazi belső valóságot, kalandkeresés a felnőtté válásban
Hogyan lehet kilépni belőle
Megfogalmazni az életcélt. Sokszor nem is olyan egyszerű. Gyakran olyan célokat fogalmazunk meg, amivel másoknak akarunk megfelelni. Ilyenkor ki tudja miért, de sosem sikerül megvalósítani a célunkat.
Lapítás helyett szembe nézni a félelmekkel. Ehhez segít hozzá az önismeret, ami hosszadalmas, és sokszor fájdalmas. Hisz mindaz a félelem, harag, bosszúvágy, amit az évek során elnyomunk az önismereti folyamat során előjönnek, megmutatják magukat, és sokkal nagyobb erővel, mintha azt akkor és ott tettük volna rendbe, mint amikor keletkeztek.
Abban a társadalomban, amely megszűnt kultúra lenni, minden droggá válhat: munka, tulajdon, játék, szex, stb.
Az írásban megjelenő jelek, amelyek a drogfogyasztásra engednek következtetni:
Mentális szinten: lassú, tagolatlan írás, utólag beírt margók, kisebb sortávolság összeakadó szárakkal, dőlésingadozások, ékezethiányok, a javítások többször átfirkáltak<br />margók, kisebb sortávolság összeakadó szárakkal, dőlésingadozások, ékezethiányok, a javítások többször átfirkáltak
Én-kép felbomlása miatt egyenetlen, szabálytalan, általában alacsonyabb középzóna, aránytalan és változó nagyságú nagy kezdőbetűk, horpadt, zárt, csomós, baloldalt zárt oválok, alacsony, lefelé tartó áthúzások, görcsös vonalvezetés
Érzelmi szinten: egyenetlen vonal és nyomaték, magakadások, rossz illesztés, csomók, pacák, piszkosodás az egyébként mázolt vonalon, dőlésingadozás
Problémáid vannak a párkapcsolatban? Nem érzed jól magad a munkahelyeden? Válasz úthoz érkeztél, és nem tudod, hogyan döntsél? Egyszerűen kíváncsi vagy, mit mutat az írásod? Gyereknevelési problémáid vannak? Szeretnéd tudni, hogy miért kerülsz újra és újra ugyan olyan kellemetlen helyzetbe?
Ha úgy gondolod, hogy tudok segíteni, keress meg.
Elérhetőségeim:
Kopcsándi Gyuláné Zsuzsa
tel.: 20 457-21-76
skyp.: kopcsandi.gyulane
e-mail.: zsuzsika5902@gmail.com
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
5. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
6. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
11. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
15. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
16. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
17. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
18. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
19. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
21. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
22. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
24. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
25. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
26. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
27. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
28. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
29. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
30. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
31. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
32. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
34. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
35. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
36. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
37. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
38. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
39. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
42. Neoterra
► A régi nevelde folytatása.
neoterra.hupont.hu
43. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)
► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D
dalmushonlapja.hupont.hu
44. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
46. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
47. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
48. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
49. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
50. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
51. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
52. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
53. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
54. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából
► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!
verseloerintes.hupont.hu
55. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
56. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.
csata.hupont.hu
59. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
60. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
61. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
62. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
63. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
64. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
65. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
66. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
67. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
68. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
69. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
70. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
71. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
72. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
73. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
74. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► ...,; Szióó ! Ez itt MłŁ€Y Cyru$ rajongói oldala > ahol megismerheted és a rajongója lehetsz....:D..Aki már 1-szer benézett ide, az máskor is < hmm > remélem majd T€ visszalátogatsz & írhatsz nekem e-mail-t amit sok szeretettel várok...! ßye-ßye
mokusmano.hupont.hu